TurulBélyeg: kennisbank

A Turul-korszak elfeledett innovációja: Bélyeg az automatából

A magyar bélyeggyűjtés világában vannak történetek, amelyek nem a ritka tévnyomatokról vagy a méregdrága árverési tételekről szólnak, hanem egy-egy korszak technológiai vívódásairól. Ilyen a „bélyegtekercsek” rövid, de annál tanulságosabb epizódja a 20. század elejéről. Ez a történet rávilágít arra, hogy a Magyar Királyi Posta már 1912-ben a modernizáció útjára lépett, még ha a kísérlet végül nem is váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A rendelet, amely mindent elindított

1912 szeptemberét írtuk, amikor a postai vezetés engedett a piaci nyomásnak. A nagyvállalatok és a „modern kor” üzletemberei gyorsabb megoldást kerestek a levelek bérmentesítésére. Megszületett a 12.946. v. számú rendelet, amely engedélyezte a 2, 3, 5, 6 és 10 filléres címletek 1000 darabos tekercsekben való árusítását.

Ezeket a tekercseket kifejezetten a korai frankójegyfelragasztó automaták számára alkották meg. A szabályozás azonban rendkívül szigorú volt:

• A tekercseket nem tarthatta minden hivatal készleten, csak megrendelésre hozták ki őket.
• Tilos volt a posta belső kezelésében vagy viszonteladókon keresztül értékesíteni őket.
• Kizárólag a kijelölt főhivatalokban voltak elérhetők (Budapesten például a 4. számú központi felvételi hivatalnál).

Technológiai bravúr: Kézzel készült „high-tech”

Bár ma a tekercsbélyegeket folyamatos papírszalagra nyomtatják, 1912-ben az Állami Nyomdának más megoldáshoz kellett folyamodnia. Nem gyártottak új bélyegeket, hanem a már kész, 100 darabos Turul-mintás íveket alakították át manuális munkával.

A gyártási folyamat lépései:

• A 100-as íveket 10 darabos függőleges oszlopokra tépték szét.
• Az oszlopok alján lévő bélyeget a következő oszlop tetején meghagyott szegélyre ragasztották rá kézzel.
• Ezt addig ismételték, amíg össze nem állt az 1000 darabos szalag.
• Az így nyert szalagot úgy tekercselték fel, hogy a lehúzásnál a bélyegrajz fordítva jelenjen meg.

Éppen ezért hívja a szakirodalom ezeket találóan bélyegtekercseknek, és nem tekercsbélyegeknek: hiszen nem külön gyártási technológiáról, hanem csak egy speciális kiszerelési formáról volt szó.

Miért nem látjuk őket a gyűjteményekben?

Itt érkezünk el a történet legkülönösebb pontjához. Bár közel 20 millió darab bélyeg került forgalomba ilyen módon, szinte lehetetlen egyedi példányként azonosítani őket. Amint a bélyeget leválasztották a tekercsről és felragasztották a levélre, minden megkülönböztető jegye eltűnt. Mivel hagyományos ívekből készültek, sem a fogazatuk, sem a papírjuk nem tért el a többitől.

A kísérlet vége és a számok

A nagy lelkesedés ellenére a projekt tiszavirág életű volt, 1913-tól a gyártás megszűnt. A gyártott mennyiségekről azonban pontos statisztikáink vannak:

• 2 filléres: 6 000 tekercs
• 3 filléres: 540 tekercs (a legritkább változat)
• 5 filléres: 5 700 tekercs
• 6 filléres: 6 000 tekercs
• 10 filléres: 6 865 darab 1000-es és 250 darab 500-as tekercs

Ez az epizód maradt az utókor számára, mint egy izgalmas fejezet a magyar postatörténet hajnaláról, amikor az emberi kézimunka próbálta kiszolgálni az első mechanikus automaták igényeit.