Bélyeggyűjtés a Turul-korban: A falc és a filacsík nélküli világ
A Turul-bélyegek klasszikus időszakában, az 1900-as évek elejétől egészen 1913-ig a bélyeggyűjtés technikai feltételei messze elmaradtak a maitól. Ebben az érában a ma alapvetőnek számító, lágyítószermentes műanyag fóliák (berakólapok) és a modern filacsíkok (hawid) még nem léteztek. A gyűjtők számára az egyetlen módszer a bélyegek rögzítésére az úgynevezett falc, vagyis a bélyegragasztó volt.
A falc egy vékony, gumiarábikummal ellátott áttetsző papírcsík, amelyet megnyalva a bélyeg hátuljára, majd a gyűjtőalbum papírlapjára ragasztottak. Mivel a Turul-bélyegek ebben az időben "élő" forgalmi bélyegek voltak, a gyűjtők természetesnek vették ezt a rögzítési módot, nem számolva azzal, hogy a ragasztó nyomot hagy a bélyeg eredeti gumizásán.
Az értékelés alapköve: A csillagok jelentése
A filatéliai szakirodalom és a katalógusok (például a Magyar Postabélyegek Katalógusa) éppen ezért tesznek éles különbséget a bélyegek állapota között. Mivel 1913-ig szinte minden postatiszta bélyeget falccal rögzítettek, a korabeli ritkaságok értékelése az alábbiak szerint alakul:
-
* (Egycsillagos): Falcos vagy falcnyomos bélyeg. A hátoldalon látható a ragasztási nyom vagy maga a falcmaradvány. A Turul-időszak gyűjteményeinek 95%-a ebben az állapotban maradt fenn.
-
** (Kétcsillagos): Postatiszta, falcmentes bélyeg, eredeti gumizással. Ebben a korban ez rendkívül ritka, mivel csak azok a példányok maradtak így meg, amelyeket véletlenül ívben hagytak, vagy nem kerültek albumba.
-
o (Körjel): Bélyegzett példány. Itt a falc használata kevésbé kritikus, hiszen a bélyeg már átesett a postai folyamaton, de a gyűjtők itt is preferálják a tiszta hátoldalt.
Ma már tudjuk, hogy az átlátszó műanyag fóliák hiánya miatt a Turul-bélyegek gumizása gyakran megsínylette a tárolást. A falc eltávolítása után visszamaradt "falcnyom" ma is a legfontosabb értékmódosító tényező. Aki ma egy 1913 előtti Turul-sort keres teljesen falcmentes (**) állapotban, annak fel kell készülnie arra, hogy a katalógusérték többszörösét kell kifizetnie a valódi ritkaságért.
A kémia és a filatélia találkozása: Miért nem volt alternatívája a falcnak?
Ahhoz, hogy megértsük a Turul-korszak (1900–1913) gyűjtési szokásait, látnunk kell, hogy a mai értelemben vett modern csomagolóanyagok és műanyagok ekkor még a laboratóriumokban is alig léteztek. A gyűjtők nem azért használtak falcot, mert nem törődtek a bélyeg épségével, hanem mert nem állt rendelkezésükre semmilyen semleges, átlátszó tárolóeszköz.
A celofán és a műanyagok idővonala:
-
A celofán (1908–1912): Jacques E. Brandenberger svájci vegyész 1908-ban szabadalmaztatta a celofánt, de az ipari gyártás és a kereskedelmi elterjedés csak 1912 után indult meg. Mire a celofán eljuthatott volna a bélyeggyűjtőkhöz, a Turul-sorozat klasszikus korszaka már lezárult. Ráadásul a korai celofán még savas volt és zsugorodásra hajlamos, ami több kárt okozott volna a papírban, mint a falc.
-
A PVC és a lágy műanyagok (1920-as, 30-as évek): A ma ismert berakólapok alapanyaga, a polivinil-klorid (PVC) csak az 1920-as évek közepén vált iparilag alkalmazhatóvá (Waldo Semon úttörő munkája révén), de filatéliai célú, lágyítószermentes felhasználása még évtizedekkel váratott magára.
-
A modern filacsík (1940-es évek vége): A bélyegek hátoldalát megóvó, ragasztást nem igénylő "Hawid" típusú tasakok és a polisztirol alapú védőfóliák csak a II. világháború után, az 1940-es évek végén jelentek meg a piacon.
Összegzés: Amikor egy gyűjtő 1905-ben egy 12 filléres Turul-bélyeget az albumába illesztett, a falc volt az elérhető csúcstechnológia. A papír és a gumiarábikum természetes anyagok voltak, míg a ma használt víztiszta, kémiailag semleges fóliák akkoriban még a tudományos-fantasztikus kategóriába tartoztak. Ezért tekintsünk tisztelettel a falcnyomos darabokra: azok egy több mint százéves technikai korlátozás tanúi.
Comentarii
Opiniile și experiențele pot ajuta foarte mult pe alții.